Irány a Könyvmoly-galaxis - EMLÉKEZTETŐ!

Kedves Gyerekek!

A járványhelyzet miatti hosszas várakozás után végre vár benneteket a Könyvmoly-galaxis!

Hét kisbolygóból áll, amelyeket a könyvtár épületének két szintjén alakítunk ki. Az érkezéskor kézhez kapott menetlevél szerinti, meghatározott sorrendben kell minden csapatnak felkeresnie a bolygókat. Minden bolygón játékvezető fogadja a csapatokat. Ő ismerteti az elolvasott könyvekhez kapcsolódó feladatokat, próbatételeket, majd értékeli a megoldásokat.

A csapatok önállóan, kísérő nélkül járják körbe a galaxis minden bolygóját! Egyszerre minden bolygón csak egy csapat tartózkodhat, maximum 6 percig!

A galaxis bolygói az elvégzendő feladatokról kapták nevüket:

Az Alkotó kisbolygón kell a plakátot leadniuk az alsós csapatoknak és azoknak a felsős csapatoknak, akik plusz pontért önként vállalták annak készítését. (Fontos, hogy a könyv szerzője és címe szerepeljen a plakáton, a csapat neve pedig a hátoldalán!)

Itt történik a könyvből választott idézet és a csatakiáltás vagy csapatinduló felragasztása a menetlevélre.

Az egységes megjelenés ténye is pontot ér, de fotó készül a csapatokról, ami segíti az utólagos pontozást.

Az Apró-pó kisbolygón ki kell találni, hogy a könyv melyik szereplője adhatta volna fel az elhangzó apróhirdetéseket.

A Bogozó kisbolygón puzzle vár rátok egy hozzá kapcsolódó kérdéssel.

A Kitaláló kisbolygón afféle activity-játék keretében kell elmutogatni, lerajzolni vagy körülírni egy szót, vagy kifejezést olvasmányotokból.

A Nyomozó kisbolygó feladata legyen meglepetés!

Az Okoló kisbolygón meg kell indokolni valamit. Itt a kérdések így kezdődnek: Miért …?

A Soroló kisbolygón valamilyen sorba rakás, vagy felsorolás lesz a feladat.

A jelentkező csapatok nagy száma miatt a versenyt három nap alatt tudjuk lebonyolítani: 2021. május 31-én, június 2-án és június 7-én.

Szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát a könyvekről szóló játék során, és már a felkészülés jó kis közösségeket kovácsolna a csapatokból!

Az eredményeket utólag hirdetjük ki, (közzétesszük honlapunkon, nyilvános közösségi oldalainkon) és megküldjük azokat az iskoláknak is. A megérdemelt jutalmakat szintén eljuttatjuk az iskolákba.

Jó munkát, jó szórakozást!

Irány a Könyvmoly-galaxis!

Várnak a Szervezők!